A szabadprogram

Sziasztok!

Kiláthatatlan ideig nem lesz új rész, mert nyár első felére be vagyok táblázva rendesen. Remélem ez nem gond, ugyanis ígérem, minél előbb bepótolom az elmaradásomat!^^ Egyenlőre elégedjetek meg kérlek, ezzel a kissé hosszabb fejezettel. Igyekeztem ismét a maximumot nyújtani. Egyben megkérnék mindenkit, hogy amennyiben már egyre jobban ismeritek a 8.b-s diákokat, szavazzatok oldalt a kedvencetekre!:3 Érdekel, hogy ki számotokra a legszerethetőbb karakter.:) Jó szórakozást!

 Amint végre szabadon járhattuk körbe a várost, a legtöbben kajálni indultak. Volt, aki a közeli Mekibe, de a legtöbben az Árkádba Burger Kinget, vagy KFC-t ment enni. Mi az utóbbi csoportba tartoztunk.

 - Hú! Ülünk majd Ábelék asztalánál? – súgta Kiki izgatottan.

 - Miért ne ülhetnénk? – nevettem fel.

 - Shhh! Még meghallják, hogy róla van szó! – szolt rám, mire visszatartott nevetéssel gyalogoltunk tovább, az eddigi leggyorsabb tempóba. Ösztön, hiszen mindenki éhes volt.

 Amint beléptünk az Árkád ajtaján, felsóhajtottunk, a hirtelen jött kellemesen hűvös levegő miatt. Szinte szagok alapján, de egyből eltaláltunk a KFC-hez, és izgatottan beálltunk a sorba. A fiúk alkoholmentes sört kértek, így úgy döntöttem, én is veszek egyet. Amint sorra kerültem, kértem azt is, meg hármas strips menüt. Ez elég is volt, azonban eléggé meglepődtem Kiki kérésén.

 - Jó napot kívánok! Szeretnék kérni egy nyolc darabos strips menüt… - kezdte.

 - Csak hetes van, és kilences – jelentette ki az eladó unottan.

 - Ó! Akkor kilenceset kérnék, hozzá hat barbecue szószt, és mivel menübe kérem, ugye jár hozzá egy sült krumpli?

 - Igen, és még pluszba egy.

 - Nagyszerű! Akkor nem kérek hozzá pluszt.

 - Ennyi?

 - Igen, köszönöm! – mosolygott, és miután fizettünk, kimeresztett szemekkel néztem a púpos tálcájára.

 - Jól fogsz lakni? – kérdeztem ironikus vigyorral az arcomon.

 - Majd kiderül – vonta meg a vállát, és mivel nem láttuk sehol Ábeléket, helyet foglaltunk egy többszemélyes asztalnál. Mikor észrevettük őket, Kiki lesütötte a szemét, így kénytelen voltam én, integetve invitálni őket.

 - Hali! – dobta le a tálcáját Balázs, aki megelőzte szegény Ábelt, így Kiki mellé tudott csak leülni, aki ettől úgy elvörösödött, hogy nem bírt az én szemembe sem nézni – Mit esztek? – kérdezte, és elvett a tálcámról egy krumplit.

 - Amit te? – röhögtem el magam tettetett felháborodottsággal.

 - Szóval nem osztod meg a pasiddal a kajád? – kérdezte vigyorogva.

 - Talán a pasimmal – nevettem el magam – De ő hol van? – néztem körbe.

 - Itt ül, melletted, baby! – kacsintott, mire ismét elröhögtem magam.

 - Na, jó, cica! Vehetsz még egyet! – szálltam bele a játékba én is.

 - Á, köszi. Van nekem is – legyintett Balázs, mire mindnyájan nagy nevetésben törtünk ki.

 - Nem lesz az kevés, Kiki? – mutatott Ákos a barátnőm tálcájára, aki kezdte visszanyerni eredeti bőrszínét.

 - Mintha te kevesebbet ennél! – röhögött fel Ábel, mire Kiki ismét átváltozott egy céklává, és amolyan „Úr Isten! Hallottad te is? Megvédett!” nézéssel pislogott felém, mire csak kedvesen bólintottam.

 Amint mindenki megvitatta, hogy ki mit, és mennyit eszik, neki is láttunk a kajának. Kiki úgy tolta magába a csirkét, mint aki még sosem látott ételt, vagy legalábbis Afrikában élt volna eddig. Persze Ákos sem volt különb, aki kábé ugyanazt ette, csak ő talán még gyorsabban. Eléggé meglepett, hogy ők is végeztek először.

 - Mindjárt jövök, veszek még egy rocker szendvicset! – állt fel Ákos, majd Balázs felé fordult – Megkóstolod te is?

 - Hogy is mondják a csajok? Ja! Majd egy harit! – felelte magas hangon, mire vállba löktem.

 - Én nem is így beszélek! – nevettem.

 - De Kiki igen – röhögött.

 - Ne már! – duzzogott a barátnőm, akinek már csak egy csirke díszelgett a tányérján – Ezt már nem bírom megenni. Kérsz, Liz?

 - Aham, de csak egy harit! – feleltem, de aztán feltűnt, amit mondtam, és kínosan elröhögtem magam – Akarom mondani, egy harapást.

 - Ugye mondtam! – viszonozta Balázs a vállba lökést, csak egy kicsit nagyobb erővel.

 - Aú! – nevettem fel – Jól van, na.

 - Itt is vagyok! – érkezett meg Ákos, két hamburgerrel a kezében.

 - Én csak egy harit kértem! – röhögött Balázs.

 - Ki a faszom tudja, mi az a hari? – nevetett Ákos is, és odadobta barátja tálcájára.

 - Kösz! Liz! – fordult felém – Te nem kérsz ebből is egy harit?

 - Na, jó, hagyjál már! – röhögtem el magam, és örültem neki, hogy én nem vagyok olyan vörösödős, mint Kiki, mert valószínűleg, akkor úgy néztem volna ki, mint Sára néni szája, aki bizony a rúzsáról ismert az iskolában.

 Amint mindenki sikeresen végzett az evéssel, felálltunk, és kétfelé szakadva útnak indultunk. A fiúk valami kocka üzletet akartak keresni, mi pedig Kiki miatt a New Yorkerbe szerettünk volna eljutni, így miután elköszöntünk, mentünk is a dolgunkra. Amíg kerestük az üzletet, Kiki azt ecsetelte nekem, hogy ő milyen pólót szeretne. Ám a gondolataim teljesen máshol jártak. Eszembe jutott, mikor annak idején G-vel jártuk az üzletet, mi is kocka boltot keresve, hogy aztán otthon játszhassunk. Ő mindig hagyott engem nyerni, ami olyan kedves volt tőle, hogy az óta sem értem, én miért voltam vele olyan, amilyen.

 - Figyelsz, Liz? – bökött vállba Kiki, akinek feltűnhetett, hogy elbambultam kissé.

 - Nem igazán, ne haragudj… Kicsit elgondolkoztam – vakartam meg a fejem.

 - Azt látom – biccentett mosolyogva – Csak azt mondtam, hogy neked nem tűnt fel, hogy bejössz Balázsnak?

 - Mi? – röhögtem el magam kínosan.

 - Folyton flörtöl veled! Olyan cukik vagytok! – áradozott izgatottan Kiki, de én vadul megráztam a fejem.

 - Csak jó haverok vagyunk! – magyaráztam.

 - Neked. De lehet, hogy ő többet akar…

 - Ez hülyeség – néztem le, de amikor jobban belegondoltam, eszembe jutott, hogy talán ez nem is akkora nagy baromság.

 Régebben, amikor még G-vel jártam, valóban nem volt ilyen jó a kapcsolatunk. Csak mostanában alakult ki ez a fajta számomra igencsak erős barátság. Balázs iszonyú jó fej. És nem is csúnya. Mindig irigyeltem a szép haját, ami rocker lévén hosszú. A szeme egyszerűen fantasztikusan kék, ami bármelyik csajt elvarázsolna. De az a baj, hogy én nem tudnék vele elképzelni semmit. És az a baj, hogy ezek után, amiket Kiki mondott, már a barátságtól is rettegek. Nem akartam megbántani, és arra gondoltam, hogy ezt mielőbb tisztáznom kell vele, mielőtt gond lenne.

 Amint az üzlet elé értünk, Kiki izgatottan rohant oda, egy „cuki” denevéres pólóhoz, én pedig helyet foglaltam az egyik babzsák fotelben. Nem akartam megbántani azzal, hogy engem nem igazán köt le a ruhabolt, így csak figyeltem, ahogyan polcról-polcra szaladgál, és válogatja a pólókat, nadrágokat. Mivel kissé meguntam az egyhangú üldögélést, feltápászkodtam, hogy én is körülnézzek kicsit. A karkötőkhöz mentem meglesni, hogy van e szegecses, amire olyan rég óta vágytam. Bár azt nem találtam, de Máté ott bujdosott az egyik polc mögött.

 - Hát te? – nevettem fel, amint odaléptem mellé.

 - Itt a legerősebb a wifi! – magyarázta hadarva.

 - Oké, oké, elhiszem! – röhögtem – Nem unatkozol itt egyedül?

 - De, egy kicsit… - vonta meg a vállát.

 - Ha szeretnél, velünk jöhetsz! – invitáltam kedvesen, ám láttam az arcán, hogy nem igazán tartotta jó ötletnek a ruhaboltokba való mászkálást.

 - Nyugi, én sem bírom itt sokáig! – nevettem, mire egyből meggondolta magát.

 - Hát oké – vonta meg a vállát.

 Amint Kiki sikeresen bevásárolt, (kettő pólót, egy bikinit, és egy új napszemüveget vett) elindultunk a WC irányába.

 - Sinya még megvan? – fordultam érdeklődve Máté felé.

 - Fingom sincs – vonta meg a vállát – Elméletileg József bácsival van.

 - Akkor nem biztos… - ráztam a fejem, mire elröhögtük magunkat.

 A mosdóba csak Kiki és Máté ment be, én az ajtó előtt vártam őket.

 - Szia, Liz! Megnézed, miket vettünk? – ért mellém Tündi és Cinti egy jó pár szatyorral a kezükben.

 - Felőlem – vontam meg a vállam, bár őszintén szólva nem igazán érdekelt. De legalább addig is lekötöttek.

 Tündi megmutatta a „szexi” új bikinijét, ami farmer anyagból volt, „menő” melltartóját,(?) és „bulis” pólóját, Cinti pedig „tök jó” miniszoknyáját, és ugyanolyan napszemüvegét, mint Tündié, szóval eltartott egy darabig a bemutató, amit még egy style list is megirigyelt volna.

 - Na, gyere, Liz! – kiáltott Máté, és megragadva a karom, elrángatott Tündiék táraságától.

 - Hú, köszi! – néztem rá hálásan, mire csak legyintett.

 - Várjatok! – futott utánunk Kiki – Miért hagytatok ott? – kérdezte legörbült ajkakkal.

 - Bocsi, csak Tündiék épp divatbemutatót tartottak – magyaráztam.

 - Ja, jó – bólogatott Kiki, akinek szintén nem kellet bemutatni a lányokat.

 - Most mit csináljunk? – kérdezte Máté.

 - Lassan vissza kéne menni. Elment az idő Sinya keresésével – néztem rá a telefonom órájára, majd vágtattunk is ki.

 A tempót egész sietősre vettük, mert nem akartuk, hogy József bácsi kiakadjon a késésért.

 - De nem erre kell menni! – rázta a fejét Máté.

 - Miért, ez nem a kijárat? – kérdezte Kiki, és én is érdeklődve tekintettem az egyetlen fiú társaságra.

 - Akkor menjetek! – legyintett Máté, és követett minket.

 Azonban igaza volt. Az utcák cseppet sem voltak ismerősek számunkra, így kénytelenek voltunk visszafordulni.

 - Nem meg mondtam? – vonta fel az egyik szemöldökét, de erre már nem feleltünk, csak rohantunk a másik oldalra.

 - Igaz. Innentől meg kell kerülni, és… Hé! – nézett rá Kiki meglepetten – Meg kell kerülni…

 - Nem meg mondtam? – húztam gúnyos vigyorra a számat, és rohantunk tovább.

 Át a zebrán, megkerülve a járókelőket, mikor egyszer csak megcsörrent a telefonom. A hirtelen jött hangzavartól, (Slipknot – People = Shit) a többiek kissé megijedtek, de én megedződve, nyugodtan kotortam ki a zsebemből, és emeltem a fülemhez.

 - Haló? – szóltam bele lihegve. (kissé elfárasztott a futás)

 - Liz! – hallottam G hangját, mire megdobbant a szívem – Hol vagytok már?

 - Mindjárt megyünk – sóhajtottam csalódottan, és le is tettem a telefont. Nem tudom, hogy mégis mire számítottam tőle… 

 - Ki volt? – kérdezte Máté.

 - G – feleltem, mire Kiki érdeklődve nézett rám – Azt kérdezte, hol vagyunk.

 Ekkor persze ő is csalódott, és finoman megérintette a kezem futás közben, ezzel arra utalva, hogy nehogy kiboruljak. Én próbáltam nem kiborulni. Tényleg. Csak nagyon nehéz volt.

 - Haló! – üvöltötte Boti a távolból, miközben izgatottan integetett.

 - Nyugodjál már le! – hallottuk Heni érdes hangját, amint ismét tarkón csapta Botit, aki vissza is huppant a szokásos találkozóhelyünkre.

 Már mindenki ott várt minket, és izgatottan kérdezgették, hogy hol voltunk. Persze nem igazán tudtunk mit mondani, hiszen csak szimplán nem találtuk egy áruház kijáratát. Ezt titokban is tartottuk, és szerencsére hamar abba is maradt a kérdezősködés. Mikor József bácsi összeszámolt minket, és elégedetten vette észre, hogy mind megvagyunk, (igen, még Sinya is) mehettünk a buszhoz, aztán aznapra már csak a szállás maradt, mint megálló. Örültünk is rendesen.