A szállás

Halihó!^^

Nem tudom mennyire hiányoztam nektek, minden esetre most végre itt vagyok, és megpróbálom ismét napi rendszerességgel hozni a részeket. Tehát itt a folytatás, jó szórakozást kívánok!^^

 A buszon folytatódott a szokásos röhögések, és beszélgetések hada, ám valamennyien inkább a zenehallgatást választottuk. Én a viszonylag nyugisabb Linkin Parkot nyomattam a fülembe, ám mögöttem a két rocker elég hangosan énekelt, pontosabban hörgött, így nem igazán hallottam semmit.

 - Fogjátok be a pofátokat! – nyafogott Tündi, aki szintén zenét próbált hallgatni, ám Ákosék ahelyett, hogy elcsendesedtek volna, inkább csak még hangosabban üvöltözték a Machine Head Take This Life című számát.

 - Nem lehetne egy PICIT halkabban? – kértem én is mosolyogva.

 - És ha Slipknotot éneklünk? – kiáltott fel Balázs, és belekezdett a Wait And Bleed refrénjébe.

 - I wander around where you can't see Inside my shell, I wait and bleed – szálltam be én is az utolsó két sorba.

 - Egész jó hangod van! – bólintott elismerően Ákos.

 - És még jól is nézel ki! – vigyorgott Balázs, mire kínomban lesütöttem a szemem.

 - Nem akarsz csatlakozni a zenekarba? – kérdezték egyszerre.

 Én félve Kikire nézett, aki mosolygott, és finoman bólintott, és a szemében valahol ott bujkált Balázs és a köztem lévő kapcsolat gondolata.

 - Hű… köszi. Egy próbát megnézhetek – mondtam végül, mire folytatták az éneklést, Tündi legnagyobb „örömére”.

 Az út nem volt túl hosszú. Viszonylag hamar a szállásra értünk, és mikor leparkolt a busz, mindenki rohant is, hogy kivegye alulról a bőröndjét. Én logikusan a háttérben megvártam, amíg mindenki odatömörülve kikeresi az övét, és végül már csak az én egyszerű táskám maradt. A következő volt, a „Ki hol alszik?” kérdés, amit József bácsi tett fel.

 - Van a lányoknak egy négyes szoba… - kezdte, mire Boti bekiabált:

 - Miért nem leszünk vegyesen?

 - Én veled biztosan nem fogok egy szobában aludni – rázta a fejét Tündi.

 - Majd úgyis átjárkálunk egymáshoz – mondtam neki.

 - Fehérneműben? – kérdezte komoly arccal, de erre inkább nem mondtam semmit, csak fejcsóválva elröhögtem magam.

 - Szóval… Kik akarnak négyen együttaludni? – kérdezte ismét József bácsi, mire Kiki, én, Heni és Kitti, feltettük a kezünket – Akkor mehettek is!

 Nagy nehezen felvonszoltuk a cuccunkat oda, ahova egy félmeztelen férfi mutatta. A szobában egy emeletes ágy is volt, ám nem tűnt túl szimpatikusnak. Azt pedig egyből tudtuk, hogy a fiúk fognak majd viccelődni a franciaággyal.

 - Van TV! – sikított Kiki, és rohant is, hogy bekapcsolja.

 - Te TV-t akarsz nézni? – vontam fel a szemöldököm.

 - Szerinted lemaradok az Éjjel-nappal Budapestről? – csóválta a fejét, mire röhögve legyintettem egyet, és elindultam meglátogatni a többieket.

 - Úr Isten! – rohantak felém Tündiék, mire leértem – Mi egy szinte külön házban vagyunk, ahol penészes a fal!

 - De legalább van TV – vontam meg a vállam, amolyan „Ez is valami” nézéssel, és mentem tovább.

 Leginkább a fiúk helye érdekelt, ami mindig jobb, mint a miénk. Ez most sem volt másképp. Egy nagy nappaliszerűséget pillantottam meg először, mikor felértem az épület belsejében. Egy hatalmas asztal, és néhány kanapé szerűség volt ott, a szobákba pedig két külön folyosón lehetett eljutni. Először a legnagyobb hangzavar irányába indultam el, Botiékhoz.

 - Miért van itt öt ágy? – kérdeztem röhögve.

 - Baszd ki, Jóska bá kitalálta, hogy velünk fog aludni! – kiáltott Robi.

 - Az szívás – nevettem fel kínosan.

 - Ne is mondd… - sóhajtott Geri, aki éppen a TV-t üzemelte.

 - Na, jó. Én még megyek egy kört! – intettem, és elindultam a két rocker felé.

 - Hali! – köszöntem be Ákoséknak, akik épp Trivium-ot üvöltettek.

 Abban a pillanatban viszont nem csak én, de G és Zoli is belépett az ajtón, ami azon nyomban megcsapta a fejem.

 - Aú! – fogtam meg a fájó pontot.

 - Ú! Ne haragudj, Liz! Nagyon fájt? – érintette meg a karom G, mire ösztönösen elkaptam azt. Pedig… Nagyon jól esett.

 - Nem jobban, mint a szakítás – feleltem, de aztán le is sütöttem a szemem. Nem akartam ezt mondani, tényleg nem. De akkor persze minden szem rám szegeződött, és még a Built To Fall is elhallgatott.

 - Mi a szar? – röhögte el magát Balázs, megtörve ezzel a már kínossá vált csendet.

 Hála Istennek éppen akkor lépett be Kiki, és neki is feltűnt az eléggé érdekes „Mindenki lemerevedik” életkép. 

 - Lemaradtam valamiről? – vakarta meg a fejét kínosan.

 - Nem, nem! – ráztam vadul a fejem – Épp most akartalak megkeresni, úgyhogy mehetünk is, nézzünk körül! – hadartam, miközben próbáltam kitolni a szobából.

 - Mi történt? – kérdezte, mikor már távol voltunk Balázséktól.

 - Lényegtelen! – legyintettem.

 - Liz! – tette csípőre a kezét Kiki, aki, hát túl jól ismer...

 - Volt egy kis elszólásom – vallottam be, a padlóból kiálló egyik szöget rugdosva – Konkrétan elmondtam, milyen szarul esett, hogy szakítottunk G-vel.

 - Jaj, Liz – csóválta a fejét, és megölelt – Balázs hogy reagált?

 - Nem tudom… Nem tűnt túl boldognak.

 - Látod, mondtam én! – ütött vállba barátian vigyorogva Kiki, mint ha mi sem történt volna.

 - Szóval azt mondod, hogy tuti biztosan, száztíz százalékosan bejövök neki, ugye? – kérdeztem.

 - Ha másban nem is, de emberismerésben király vagyok! – bólintott izgatottan Kiki – Gyere, menjünk le!

 Az udvarra kiérve, egy kerítés választott el a többi osztálytársunktól, akik valami telken játszottak. Játszottak. Igen, játszottak. A füves részen egy focipálya is díszelgett, de ők inkább valami farúd dobálózós izével szórakoztak. Boti viszont talált egy ostort is, és azzal próbált csattogtató hangot kiadni, és Máté hiába magyarázta neki, hogy ez nem karikás ostor, ő csak azért sem adta fel. Szinte az életünket kockáztattuk, amikor a közelébe mentünk, a vadul ostort lengető Botinak, ezért inkább a távolból figyeltük.

 - Dobáljuk? – kérdezte Kiki, a földről felemelve egy piros frizbit.

 Én bólintottam, és már játszottunk is. Egész jól elvoltunk, egészen addig, míg egy másik félmeztelen, bajszos pasas nem jelent meg, és erős paraszti akcentussal nem kezdett el nekünk magyarázni:

 - Maguk mit keresnek itten? Ez itten egy magánterület! Nem arra van itten, hogy mindent szétszedjenek! – kiáltott, mire mindenki lefagyottan bámult rá – Hol van valami felnőtt?

 - József bácsi! – üvöltött fel Boti hangosan, mire kissé elmosolyodtam. 

 Nem sokkal később megjelent az ofő, és amíg a félmeztelen bácsi magyarázott neki, szúrós szemmel méregetett minket, mi pedig szomorúan kullogva elhagytuk a területet.

 - A kisujjamból szopjam ki, hogy ez egy magánterület? – kiáltott fel Balázs, miközben a szállás felé mentünk.

 - Nem volt kiírva – teszem hozzá.

 - Látjátok, mondtam én, hogy nem jó ötlet odamenni! – mondta Tündi, miközben az egyik padon sminkelte éppen Cintit.

 - Te csak ne okoskodj, Basznai! – üvöltött rá Robi, majd röhögve lepacsizott a haverjaival.

 - Fiúk! – rohant felénk Tibi – Megkérdeztem, hogy a focipálya is a magánterület része e, és nem!

 - Kit érdekel a páwa foci, Tibor? – kérdezte Ákos, mire Tibi lesütötte a szemét.

 - Addig felmegyek nézni az Éjjel Nappal Budapestet, már biztosan elkezdődött! – nézett az órájára Kiki, és elfutott.

 - Nem most lesz kaja? – kiáltottam utána, de már nem hallotta meg.

 - Vacsora! – tapsolt József bácsi, és beterelt minket a szállás étkezőjébe.

 Mindenki kapott egy tál tökfőzeléket, ami, hát elég érdekes állagú volt… A fiúk azon panaszkodtak, hogy senki sem szereti a tökfőzeléket, Heni pedig szentül állította, hogyha éhes vagy, mindent megeszel. Természetesen az el nem fogyasztott vacsora után előkerültek a nasik, (csipszek, csokik, gumicukrok) mi pedig Balázséknál telepedtünk le Kittiékkel, hogy ott töltsük az esténk hátralévő részét. Lassacskán az egész osztály befurakodott, mire elkönyveltük, hogy nem férünk el, ezért átszállingóztunk hozzánk, ezzel megzavarva az éppen TV-t néző Kikit.

 - Mi van itt, nyílt nap? – bámult minket felvont szemöldökkel.

 - Kapcsold már ki azt a szart! – kiáltott fel Balázs, és már nyúlt is a távirányítóhoz, mikor Ábel elvette tőle.

 - Ha akarja, hadd nézze! Úgysem fogja hallani…

 Ekkor Kiki csillogó szemekkel rám nézett, én meg rögtön tudtam, hogy mire gondol. Olyan boldog volt, hogy Rómeó megint megmentette, hogy majdnem körbeszaladta egész Pécset. Én mosolyogva bólintottam.

 - Rakjunk már be valami zenét! – mondta teli szájjal Ákos, és a telefonjával kezdett bíbelődni.

 - Jó háttérzajnak a TV, nem? – kérdeztem, ő pedig megvonta a vállát, és letette a mobilt – Hátha lesz valami pornó.

 Én csak vigyorogva csóváltam a fejem, de Geri rögtön bekiabált:

 - Van pornó csatorna! Én láttam!

 Erre persze az összes fiú (néhány kivételével) a TV-hez tömörült, kitúrva szegény Kikit onnan.

 - Ennyit arról, hogy kapcsoljuk ki ezt a szart – mondtam halkan, mosolyogva.

 - Nyugi, hamar megunják, fogadok már láttak olyat! – legyintett G mellettem, mire görcsbe rándult a gyomrom.

 Végül is sikerült megtalálniuk a pornó csatornát, így szinte megnyugodva ültek vissza az eredeti helyükre, miközben a TV-ből egész érdekes, és hát számomra zavaró hangok szűrődtek ki.

 - Párnacsatázzunk már! – jutott Kiki eszébe az ötlet, ami mindenkinek tetszett.

 Nem sokkal később röhögve dobáltuk egymást a szobában talált, és máshonnan hozott párnákkal, és még Tündiék is csatlakoztak. Közben a háttérben még mindig szólt a pornó jellegzetes hangja, és néha a fiúk elég látványosan kapták oda a tekintetüket. Balázs egyik ilyen pillanatában csaptam le rá, és a párnával együtt rávetettem magam, mire röhögve terült el a franciaágyon. Az ő keze ügyébe csak egy kispárna került, így egyértelmű volt a győzelmem. Ő a hátára vágódott, és röhögve hagyta, hogy mellette állva szétpüföljem a fejét.

 - Oké, oké, feladom, feladom! – nevetett, mire idióta módon ugráltam körül, ezt üvöltözve:

 - Nyertem, nyertem!

 Ekkor megragadta a kezem, és magára rántott, mire elvesztettem az egyensúlyom, és ráestem. Ebből egy elég félreérthető életkép kerekedett. A háttérben változatlanul a nyögéshangok szóltak, amíg én Balázson feküdtem, és közben megállíthatatlanul nevetett mindenki. A gyomrom a változatosság kedvéért nem G jelenlététől, hanem Balázsétól hányt bukfenceket. 

 És akkor benyitott József bácsi. Robi volt az első, aki a TV-hez rohant, és mielőtt az ofő megláthatta, hogy mit nézünk, kikapcsolta. Mindenki egy pillanat alatt rendeződött ülés helyzetbe, miközben kipirulva vigyorogtunk egymásra.

 - Most már mindenki menjen vissza a saját szobájába! – jelentette ki József bácsi, mi pedig jól nevelt gyerekek módjára heves bólogatásba kezdtünk.

 Így is történt, de közben mindenki tudta, hogy mikor már Jóska alszik, mindenki gyülekezik nálunk. És mivel a lámpa minden kiránduláson éjfélkor kapcsolódik le, az lesz az az időpont, mikor újra összegyűlünk.

 - Ez nagyon jó volt! – mosolygott Kiki, elrendeződve az ágyában, immáron a nyuszis pizsijében – Szerinted Ábel nem fog kicikizni e miatt? – mutatott végig magán.

 - Azok után, hogy hogy megvédett, - emlékeztettem, mire elpirult – nem hiszem, hogy szóvá tenné, vagy zavarná. Amúgy is tök aranyos!

 - Akkor jó! – mosolygott.

 - De most nézz rám! – álltam fel, hogy jól lássa a rózsaszín, masnival, és Princess felirattal díszített pizsamám – Fogadok, hogy G az egyetlen fiú, aki ezt nem találná nevetségesnek.

 - Meg Balázs! – tette hozzá Kiki.

 - Hú! Tényleg! Mi van Balázzsal és veled? – nézett rám Kitti kíváncsian.

 - Á, semmi! – legyintettem, és még csak nem is hazudtam.

 - Balázs totál odavan Lizért! – csacsogott Kiki, mire megszeppenten bámultam rá.

 - Azért ez erős túlzás… - ráztam a fejem.

 - Ugyan, még a vak is látja, hogy folyamatosan flörtöl veled! – mosolygott rám, Kitti pedig úgy nézett, mintha épp a legizgalmasabb történetemet mesélném neki. Kikit legszívesebben megfojtottam volna akkor.

 - Csak barátok vagyunk, és ezt ő is tudja! – ráztam a fejem kissé mérgesen.

 - Nem, Liz, Kikinek igaza van – szólt közbe az addig csendben fekvő Heni – Az egyik fél mindig többet érez, mint barátság, ez ősi bölcsesség.

 - De ne már! – fogtam a fejem – Én nem akarok tetszeni neki!

 - Miért, neked nem tetszik? – csodálkozott Kiki.

 - Nem. Vagyis… Nem tudom! – ráztam a fejem, még mindig azt fogva.

 - Szerintem próbáljátok meg! – kacsintott Kitti – Tök cukik lennétek együtt!

 - És ha nem sikerül? – néztem rá lehangoltan, de erre már nem mondtak semmit. Ezek szerint, számukra tök egyértelmű, hogy a sors is egymásnak teremtett minket Balázzsal. Örülök, hogy így látják a jövőm…

 Nem sokkal később, már éjfélt ütött az óra, és Jóska bá is lekapcsolta a lámpáját. Kezdtek beszállingózni az osztálytársak. Kezdődhetett a virrasztás!